Jichák tökéletes tisztasága – és házassága

Az ősatyák szülése és születése látszólag sok mindenben hasonlít: Ábrahámnak és Sárának is sokáig nem lehetett gyereke, ahogyan Jicháknak és Rivkának sem. Vajon miért?

Jákobnál már látszólag más volt a helyzet: Leától hamar születtek gyerekei. De Ráchelnek ugyanúgy várnia kellett. A Talmud magyarázata szerint ez nem büntetés volt, hanem épppen ellenkezőleg – elismerés:

„Mondta Rabbi Jichák: miért voltak az első felmenőink [ávoténu] meddők? Azért, mert a Szent, Áldott Ő vágyakozik az igazak imájára.” (Jevámot 64a)

Ugyanezt a tanulságot a Talmud máshol a világtörténelem első imájához kapcsolja: amikor az első ember imádkozott esőért (ld. Chulin 60a, Mózes 1., 5:2, Rási).

Ha azonban közelebbről megvizsgáljuk, nem találunk minden meddő ősatyánál imát. Sőt: Sára például ezt kifejezetten hibaként rótta fel Ábrahámnak:

„Amikor imádkoztál a Szenthez, Áldott Ő […], akkor csak saját magad miatt imádkoztál, és nem mindkettőnk miatt.” (Mózes 1., 16:5, Rási, 15:2 alapján)

Később, a mostani hetiszakaszban, amikor Jichák történetéről olvasunk, feketén-fehéren áll leírva, hogy mindketten imádkoztak:

„És imádkozott Jichák az Örökkévalóhoz, a feleségével szemben, mert meddő volt ő, és hallgatott az Örökkévaló rá, és terhes lett Rivká, az ő felesége […] És Jichák 60 éves volt, amikor szülte őket.” (25:21-26)

Rási ugyanitt, mintegy mellékesen azt is megemlíti, hogy ez egyedülálló volt a három ősatya történetében:

„Amikor látta, hogy nem lett terhes, megértette, hogy meddő, és imádkozott érte.

De szolgálónőt nem akart elvenni, mert szentté vált a Moriá hegyén, mint tiszta égőáldozat [olá temimá].” (Rási)

Rási arra a kérdésre válaszol itt, hogy Jichák miért imádkozott – miért nem vett el szolgálónőt, ugyanúgy, ahogyan apja, Ábrahám tette?

A Máhárál ugyanezt a kérdést gondolja tovább: ha a fiát, Jákobot nézzük, nála sem imát találunk. Csak ő nem szolgálónőt, hanem második feleséget vett el: Ráchel mellé Leát. Ugyanezt Jichák is megtehette volna, és az talán nem lett tilos számára azáltal, hogy „tiszta égőáldozat” lett?

Ebből a gondolatmenetből azonnal adódik egy fontos tanulság és egy alapvető kérdés. A tanulság az, hogy

létezik olyan cselekedet, ami technikailag megengedett, bizonyos emberek számára azonban mégsem helyes.

Senkinek nem jut eszébe Ábrahámot hibáztatni, amiért – felesége kifejezett kérésére – szolgálónőt vett el, vagy Jákobot azért, amiért – apósának fondorlata nyomán – két felesége volt.

Igaz, később elválhatott volna Leától, de ezt – úgy tűnik – mégsem érezte volna etikusnak.

A Gondviselés azonban úgy látta, hogy Jichákot más mércével méri. Ugyanebből kifolyólag azt sem engedte neki, hogy elhagyja Izrael földjét (ld. 26:2, Rási).

Továbbá: az ő házassága nemcsak tökéletesen tiszta és minden szempontból sértetlen volt, hanem maga a létrejöttét is természetfeletti események kísérték, ahogyan arról az előző hetiszakasz legnagyobb része szólt: Eliezer, Ábrahám szolgája csodálatos gyorsasággal találta meg a tökéletes feleséget, amiért Jicháknak gyakorlatilag semmit sem kellett tennie.

Mindebből az a tanulság a saját életünkre vonatkoztatva, hogy ha valamilyen területen az Örökkévaló különleges áldásban részesít minket, akkor azt helyes észrevennünk, és nekünk is jobban odafigyelnünk ennek a területnek a szentségére, sérthetetlenségére.

Ez tehát a tanulság. A kérdés pedig ez: ha valóban ilyen fontos az Örökkévaló számára az igazak imája, akkor hogyhogy csak Jicháknál látunk imát? És még neki is külön indoklásra van szüksége: miért imádkoztál, miért nem második feleséget vettél? kérdezik a magyarázók.

Pedig pontosan fordítva lenne logikus: Ábrahámnál és Jákobnál vártunk volna imát a második feleségek helyett!

A válasz nagyban függ attól, hogy pontosan mit is nevezünk imának. Ha vágyunk egy dologra, és a Teremtőhöz fordulunk, hogy megadja azt, az már önmagában ima?

Jichák és Rivká imájának tórai leírásából az tűnik ki, hogy ők nem elégedtek meg ennyivel. Számukra az ima olyan odaadást és energiát jelentett, amiben feltehetőleg egy mindennap háromszor imádkozó, vallásos zsidó embernek is csak ritkán lehet része az életében.

Ha azonban az egyszerű kérést, felkiáltást is imának tekintjük, akkor feltehetjük, hogy ezt az ősatyák megtették maguktól is. Ez azonban nem feltétlenül jelent ugyanakkora hatékonyságot. Emiatt nem számolt be ezekről a Tóra ugyanúgy, ahogy Jichák imájáról.

Egy igencsak elgondolkodtató esszé arról szól, hogy hogyan képes megváltoztatni a mindennapi imáinkat az, ha találunk egyetlen dolgot, amire nagyon vágyunk, és akár csak egyetlen sorban, egyetlen másodperc alatt kérjük az Örökkévalót, hogy adja meg.

Egy tanár arra kérte a diákjait, hogy tegyenek kísérletet: mondjanak egy ilyen imát, és utána igyekezzenek lejegyezni egy füzetbe mindent, ami ezután történik, és potenciálisan az ima megvalósulásának az irányába mutat. A tanulók szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy ez a gyakorlat óriási hatással volt a mindennapi imáikra.

Mi azonban nem vagyunk az ősatyák szintjén. Törekednünk kell azonban erre:

„Mindenki köteles azt mondani: mikor fognak elérni a cselekedeteim az ősatyáim cselekedeteihez?” (Tanna devé Élijáhu Rábá 25)

Emiatt fontos, hogy fejben tartsuk, bármilyen problémával is szembesülünk, hogy ne felejtsük el a legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb módját a sikernek: imádkozzunk, kérjük az Örökkévaló közbenjárását mindennapi ügyeinkben is!